Kibővül a bérkompenzáció
A Kormány január 26-án határozatot fogadott el arról, hogy a már korábban meghozott és január 1-jén hatályba lépett intézkedések mellett további ösztönzőkkel is elő kívánja segíteni a bérek nettó értékének megőrzését szolgáló munkáltatói béremeléseket. Eszerint pályázat keretében támogatás nyújtható majd azoknak a foglalkoztatóknak, akik számára a béremelések „saját erős” 5%-ának az előteremtése is nagy nehézségekbe ütközik, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni.
A változtatás célja, hogy új lehetőséget nyissanak pályázati formában, így több munkahely megőrzéséhez és több munkavállaló kompenzálásához tudnak hozzájárulni.
A Kormány rövidesen megtárgyalja a pályázat kiírásához szükséges jogszabály-módosításokat. Ennek keretében dönt arról a törvényjavaslatról, ami a 2012. évi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítja a pályázati rendszer keretében elnyerhető támogatás 21 milliárd Ft-os forrásigényét.
A Kormány elé kerülő javaslatban várhatóan szerepel a munkaerő-kölcsönzők bérkompenzációs nehézségeinek megoldására az érintettek bevonásával kidolgozásra került tervezet, valamint a bérkompenzáció finomhangolását szolgáló más kisebb módosítás is.
A Kormány álláspontja szerint a versenyszférában az adótörvények változásából eredő esetleges nettó jövedelemveszteséget mindenekelőtt az adókedvezménnyel ösztönzött munkáltatói béremelés által szükséges ellensúlyozni. Ehhez a költségvetés rendelkezésére álló szűkös erőforrásokat koncentráltan kell felhasználni.