Közgazdaságilag helytelen adóemelési kényszer az EU irányából?


Dióhéjban: a banki különadó marad, a tranzakciós illeték duplázódik, megváltozik a hipa-számítás alapja, nagyobb adóteher a cafateria esetében, közműadó, 2,5 millió forintig egyedi NAV számlaellenőrzés - Matolcsy szerint az adóemelésekre az EU kényszeríti, közgazdaságilag helytelen számításaival a kormányt.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfői bejelentése szerint Az EU jövőre 3,7-3,9 százalékos magyar államháztartási hiányt prognosztizál, mert vélmeényük szerint a nemrég bejelentett egyenlegjavító program hatására kevesebb bevétel várható, valamint a gazdasági növekedés is az elvártnál kisebb lesz.

A kormány az új helyzetben úgy döntött, alkalmazkodik az EU igényeihez, mindent megtesz azért, hogy a jövő évi deficit az unió számításai szerint is 2,7 százalékos legyen, hogy Magyarország jövőre kikerülhessen az uniós támogatások megvonásával fenyegető túlzottdeficit-eljárás alól. A kabinet így 7 intézkedésről döntött, amelyek összesen 367 milliárd forinttal javítják a jövő évi büdzsé egyenlegét – jelentette be a miniszter.

1.: A banki adó 2013-ban nem feleződik, így az állam 72 miliárdos pluszbevételhez jut.

2.: A tranzakciós illeték 1 helyett 2 ezrelék lesz, ennek köszönhetően a költségvetés 90 milliárd forint többletbevételhez jut, az illetékből származó összbevétel 230 milliárd.

3.: A tranzakciós illeték az államkincstár esetén is 2 ezrelék, ez plusz 40 milliárddal növeli a költségvetés bevételeit.

4.: Változik a helyi iparűzési adóalap számítása, a cégek jövőre árbevételük 80 százalékáig vonhatják le az eladott áruk beszerzési értékét (eddig 100 százalékig lehetett); 35 milliárd forint folyik be a lépésből.

5.: Közműadó:érvényes a föld alatt lévő vezetékekre, csatornákra - országosan. Kiemelt módon terheli a külföldi tulajdonban lévő közszolgáltatókat.

6.: Csökken a cafeteria juttatások adókedvezménye - ezután 27%-os egészségügyi hozzájárulást kell fizetni az eddigi 10% helyett. Fontos megjegyezni: az efféle juttatások adózási szempontból számított előnye nem tűnik el, csak csökken.

7.: 2,5 millió forintig egyedi számlaellenőrzés a NAV részéről, ebből körülbelül 60 milliárd fontos áfából származó többletbevétel várható.

Vissza a Hírekhez