Megjelentek a NAV 2015 évi ellenőrzési irányelvei


Továbbra is kiemelt ellenőrzési szempont az  áruk mozgásával összefüggő ÁFA ellenőrzés.  A korábbi évekhez hasonlóan,  kockázat elemzés alapján próbálják kiszűrni a csalási célzattal létrehozott értékesítési láncokat, a körbeszámlázásokat. Ennek érdekében hozták létre az Elektronikus Közuti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert, melynek adatait az adóhatóság folyamatosan figyel.
Társasági adóellenőrzés kiterjed az  indokolatlanul elszámolt költség-, ráfordítások kiszűrésére, a veszteségelhatárolási szabályok helyes alkalmazására, az adóalap módosító tételek jogszerűségére, és a transzferárazásra.
A foglalkoztatást terhelő adók és járulék esetében, az ellenőrzés a be nem jelentett alkalmazottak feltárására, a munkaerő kölcsönzéssel a járulékfizetést kikerülni igyekvő, a minimális járulékalap összegét helytelenül megállapító, illetve a magas árbevétel és forgalom mellett kevés számú munkavállalót foglalkoztató adózókra irányulnak. A foglalkoztatóknak figyelni kell a szociális hozzájárulási adókedvezmények helyes alkalmazására   (pl. szakképzettséget nem igénylő munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók utáni adókedvezmény, a 25 év alatti vagy az 55 év feletti foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezmény), mert ez is kiemelt ellenőrzési szempont. Az  egyéni vállalkozóknál elsősorban az évek óta veszteséges, a tevékenységüket szüneteltető, de egészségügyi szolgáltatási járulék kötelezettség alá be nem jelentkezett adózókat fogják ellenőrizni.

Ellenőrizendő főbb tevékenységek:

Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, élelmiszergyártás

0146 Sertéstenyésztés, 0142 Egyéb szarvasmarha tenyésztése, 0220 Fakitermelés, 1011

Húsfeldolgozás, - tartósítás

Ipar

1610 Fűrészárugyártás, 24 Fémalapanyag gyártása, 2511 Fémszerkezet gyártása

4120 Lakó- és nem lakóépület építése, 4520 Gépjárműjavítás, -karbantartás, 4623 Élőállat

nagykereskedelme, 463 Élelmiszer, ital, dohányáru nagykereskedelme, 471 Nem szakosodott bolti

vegyes kiskereskedelem, 4791 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem, 4941 Közúti

áruszállítás, 5210 Raktározás, tárolás, 5520 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás

5610 Éttermi, mozgó vendéglátás, 6420 Vagyonkezelés (holding), 6820 Saját tulajdonú, bérelt

ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, 7820 Munkaerő-kölcsönzés, 8010 Személybiztonsági tevékenység

Jövedelem szempontjából az alábbi tevékenységet végzők számíthatnak ellenőrzésre:

4532 Gépjárműalkatrész kiskereskedelem

4778 Egyéb máshova nem sorolt új áru kiskereskedelme

Illetve akiknek jövedelmezősége  (eredmény/nettó árbevétel) alacsonyabb, mint az adott térségre,

gazdálkodási formára tekintettel megállapított, jövedelmezőségi mutató 50 %-a.

Bővebben   http://www.nav.gov.hu/data/cms358005/4004_2015.pdf

Vissza a Hírekhez