Civil szervezetek egyesülése


Míg a civil szervezetek alapítói a létesítő okirat tartalmának kialakításában a Polgári törvénykönyv alapján viszonylag nagy szabadságot élveznek, addig a szervezet jogutódlása, és ennek körében a civil szervezetek egyesülése esetén jóval kötöttebb pályának mozognak. Az erre vonatkozó előírások ugyanis kógensek, azok pontos betartása szükséges tehát. Az egyesülési döntés végrehajtását nehezíti az is, hogy a követendő szabályok legalább öt jogszabály párhuzamos alkalmazása és értelmezése útján állnak össze, ami fokozott körültekintést és alaposságot igényel egyrészt a jogi, másrészt a kapcsolódó számviteli feladatok ellátása során. Cikkünkben a leggyakoribb civil szervezeti formák: az egyesületek, illetve az alapítványok egyesüléséhez kívánunk némi támpontot, „sorvezetőt” adni.

Bővebben

Vissza a Hírekhez