Nőtt a fiatalok körében a munkanélküliség
A múlt év utolsó negyedében 10,7% volt a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma éves szinten nőtt, a szeptembertől november végéig tartó időszakhoz képest csökkent. A fiatalok munkanélküliségi rátája pedig emelkedett.
A múlt év utolsó három hónapjában a foglalkoztatottak száma - az előző év azonos időszakéhoz képest - 1,2%-al, 46 ezer fővel 3,851 millióra nőtt. A vizsgált időszakban 459 ezren voltak állás nélkül, ez lényegében megegyezik az egy évvel korábbi adattal, és 10,7%-os munkanélküliségi rátát jelentett.
A KSH friss jelentése szerint a 15-64 éves korosztályban a múlt év utolsó három hónapjában a foglalkoztatottak száma 3,815 millió volt, ez 42 ezerrel több az egy évvel korábbinál. Ennek eredményeként a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal 56,5%-ra nőtt. Az összes munkanélküliek közel ötödét a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztály adta, a korcsoport 26,3%-os munkanélküliségi rátája 1,1 százalékponttal magasabb lett a 2010 utolsó negyedévében feljegyzettnél. A munkanélküliek közel fele egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig 17,6 hónap volt.