1,1 milliárd forintos támogatás a borászatoknak


E hét elejétől ismét igényelhető összesen 4 millió euró (mintegy 1,1 milliárd forint) támogatás az olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozások összteljesítményét.

A forrás a már megvásárolt, kifizetett, és üzembe helyezett gépekre igényelhető. A vissza nem térítendő támogatással a borászati vállalkozások teljesítményét kívánja javítani.

A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő igénylőknél a vásárolt gépek nettó értékének 40 százaléka, nagyvállalatoknál 20 százaléka. A támogatási összeg minimum 1 millió forint, de maximum 100 millió forint. 

Lényeges változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy azon kérelmezők esetében, akiknek a 2011. évi árbevétele nem érte el az 50 millió Ft-ot, eltörölték az odaítélhető támogatás összegének 1 millió forintos alsó határát, továbbra is változatlan azonban a támogatás 100 millió forintos felső határa. Tehát az 50 millió forint alatti éves árbevételű vállalkozások esetében a támogatási összeg minimumára vonatkozó szabály nem érvényes, így a legkisebb borászatok is igénybe tudják venni a forrást.

A támogatási kérelem november 5. és december 14. között nyújtható be.

A támogatás benyújtásának feltétele:

  •  a kérelmező a berendezést ez év március 1-jét követően vásárolta meg, 
  •  és a vételárat a támogatási kérelem benyújtásáig teljes egészében kifizette.

Egy kérelmező csak egy támogatási kérelmet nyújthat be, ami azonban több gépre is vonatkozhat. 

A benyújtott támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a beérkezés sorrendjében bírálja el.

Vissza a Hírekhez