Bérkompenzáció pontosítás


A bérkompenzációt pontosítja egy friss kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

E szerint a munkaadó akkor kaphat a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez vissza nem térítendő támogatást, ha írásban nyilatkozik arról, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést legkésőbb 2012. június 30-áig valamennyi munkavállalója számára 2012. január elsejétől - visszamenőlegesen is - biztosítja.

További feltétel, hogy az idén nem csökkentheti átlagos statisztikai állományi létszámát a 2011-es létszámához képest, valamint az idén nem dönthet úgy, hogy munkavállalóinak több mint ötödénél munkaidő-csökkentést kezdeményez. Ha a munkaadó ennek a három feltételnek nem tesz eleget, akkor meg kell szüntetni a támogatás folyósítását, és a kifizetett támogatást vissza kell fizetni. A munkaadók azon dolgozóik kompenzálására kaphatnak támogatást, akiknek 2011-es bruttó átlagkeresete nem éri el a havi 215.000 forintot.

A támogatás mértéke a 2012. évi elvárt béremelésből legfeljebb 3 százalékpontnak megfelelő rész tizenkét hónapra számított összege és az ezen összeg után fizetendő szociális hozzájárulási adó együttes összege, amelyet a munkaügyi központ legfeljebb két részletben folyósít a munkaadó részére.

A kormányrendelet szerint nem adható támogatás annak a munkavállalónak a foglalkoztatásához, akire tekintettel a munkaadó a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény megfelelő részei szerinti, emellett a szakképzettséggel rendelkező, pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzésének és a létszámleépítések megelőzése érdekében a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásáról szóló kormányrendelet, illetve a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról szóló kormányrendelet szerinti támogatásban részesül.

Nem nyújtható támogatás annak a munkaadónak sem, amelynek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott.

Ha a munkaadó által foglalkoztatott munkavállalók 2011. évi átlagos statisztikai állományi létszáma elérte az 5 főt, a támogatási igény mértékének el kell érnie legalább az évi 100.000 forintot.

A kormányrendelet rögzíti, hogy a támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, így a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell a támogatás nyújtását megelőző három pénzügyi évben általa igénybe vett ilyen támogatások támogatástartalmáról.

Vissza a Hírekhez