Fiatal Gazdák és a jövő lehetőségei


 

Fiatal Gazdák Induló Támogatása: Mint már írtunk róla, a pályázati lehetőség 2015. május 18-tól lesz nyitott, pályázótól függően 40 ezer euró vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni. Fontos, hogy ebben az esetben nem pályázhat az, aki SAPS támogatást már igényelt.

Elkeseredésre azonban nincs ok, mivel ez a támogatás még a „régi”, 2007-2013-as ÚMVP program visszajutott forrásaiból finanszírozódik, ugyanazokkal a feltételekkel, mint a korábbi fiatal gazda támogatások. Mivel azonban a tervezett, 8,25 milliárdos keretösszeg helyett az egész időszakra vetítve a kormány 70 milliárd forintot osztott ki támogatásként, az új Vidékfejlesztési Program (VP) az induló gazdák támogatását már külön jogcímként fogja kezelni. Tehát, lesz még fiatal gazdák támogatása bőven, de a támogatási feltételek megváltoznak.

Többek között, a 2014-2020-as időszakban támogatásra pályázók már nem lehetnek teljesen kezdők, például, a pályázó gazdaságnak 6-25 ezer euro standard termelési értéket kell elérnie (STÉ – segítség itt: http://www.nak.hu/hu/ste-kalkulator). Emellett, aki korábban már nyújtott be agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, az csak abban az esetben zárja ki a jogosultak köréből a pályázót, ha a benyújtást vállalkozói jogviszonyban tette meg. Vagyis, ha őstermelőként - ami az unióban természetes személyt jelent - nyújtotta be a kérelmet, akkor jogosult a támogatásra pályázni. Az új időszakban a jogosultságban további pozitív változás, hogy a 41. életév betöltése jelenti az életkori feltétel korlátját.

Az említett pályázatokkal kapcsolatban keressen minket bátran az info@goldconsulting.eu címen.

Vissza a Hírekhez