Juh- és húsmarhatartókat támogató program indult


juh és húsmarhatartk támogatása

Kérődző szerkezetátalakítási program indult, az új támogatási rendszer a várakozások szerint 12 ezer gazdálkodót- főként juh- és húsmarhatartót- érinthet, akik összesen 44,5 millió eurót, azaz több mint évi 13 milliárd forintot igényelhetnek.

A Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelt feladatának tekinti az állattartás bővítését.

Az állattartást segíti a nemrég kiírt 65 ezer hektárnyi állami földbérleti pályázat is, ahol előnyt élveznek az állattartásra vállalkozó jelentkezők, valamint a most induló, rugalmas támogatási forma. A kérődző szerkezetátalakítási program létrehozását az indokolta, hogy pótolják a 2013-ban megszűnő top-up támogatásokat (nemzeti kiegészítések) ezekben az ágazatokban. A támogatásokat várhatóan 12 ezer gazdálkodó fogja igénybe venni. A top-up támogatások döntő többsége a juh- és húsmarhatartókat érintette. A nemzeti forrás alternatívájaként megjelenő 44,5 millió eurós közvetlen uniós támogatás a termeléstől elválasztott támogatás.

A kérődző szerkezetátalakítási és fejlesztési programban a gazdálkodóknak három feltétel közül kell egyet teljesíteniük, választás szerint a foglalkoztatási, a beruházási vagy a szakmai továbbképzési területen. A cél az volt, hogy minél könnyebb feltételeket szabjanak. Ebben az évben a kifutó top-up és az új program párhuzamosan zajlik, így összességében 26 milliárd forintra lehet pályázni.

Az érintettek május 15-ig jelentkezhetnek be a programba az ez évi egységes kérelemben.

Vissza a Hírekhez