Módosult az Európai Uniós támogatások felhasználásának eljárása
A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályváltozás eredményeként tovább csökkennek a projektek tervezésével, elindításával és kezelésével kapcsolatos határidők. A bevezetett megoldások a pályázóknak újabb könnyebbségeket, gyorsabb forráshoz jutást jelentenek.
A kormányváltás utáni leltárkészítés során kiderült, hogy az európai uniós fejlesztési támogatások kifizetésének jelentős felgyorsítása nélkül a programozási időszak végére számottevő források ragadhatnak bent. Annak érdekében, hogy a következős években a még mintegy 5500 milliárd forint kifizetése megoldható legyen, olyan lépésekre van szükség, amelyek már rövidtávon is látványos eredményeket produkálhatnak. Az eddig meghozott intézkedések, amint azt a számadatok is mutatják, ilyenek voltak, hiszen a heti szinten kifizetett támogatások mértéke az utóbbi időben csaknem megnégyszereződött.
A kifizetések további felgyorsításának szándéka „A 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. Rendelet” módosítását is szükségessé tette.
A mostani változások, illeszkedve a korábbi irányhoz, az intézményi és a kedvezményezetti oldalra- vagyis az apparátus leterheltségéből és az elégtelen számlamennyiségből adódó problémákra- egyaránt koncentrálnak. A szolgáltató közigazgatás európai uniós pályáztatásnál történő alkalmazásával előtérbe kerül az állam és a projektgazdák együttműködése is. Olyan megoldások születtek, amelyek a pályázóknak újabb könnyebbségeket, gyorsabb forráshoz jutást jelentenek. Az újszabályozás- bizonyos feltételek mellett- az ÁFA januári emelését követve, a projektek zavartalan lebonyolítása érdekében többlettámogatásra jogosítja fel a kedvezményezetteket.
Az úgynevezett szállítói finanszírozás és szállítói előleg gyakoribb alkalmazásával csak az önerőt és nem a teljes projektköltséget kell biztosítania a kedvezményezettnek, mivel a megvalósításra vonatkozó elszámolás a projekt előrehaladása közben folyamatos.
Rövidül a támogatói döntéshozatali határidő, a döntési folyamatnak a projektjavaslat beérkezésétől számított 30 napon belül kell ezentúl lezáródnia. Ez legfeljebb egy alkalommal hosszabbítható meg 15 nappal. A közbeszerzésekkel kapcsolatos eljárási határidők is jelentősen rövidülnek. Ennek oka, hogy a közreműködő szervezet, illetőleg az NFÜ által eddig egymás után végzett ellenőrzési tevékenységek a módosítás eredményeként ezután párhuzamosan zajlanak majd.
A jogorvoslati eljárások egyszerűsödnek, a kifogás benyújtására biztosított határidő szabályozása egyértelműbbé vált. Tovább nő a jogbiztonság. Újdonság az is, hogy jogorvoslatra az ellenőrzési hatóság által megállapított szabálytalanság esetén is mód nyílik. A pályázati folyamatok elektronizálásával- egy átlagos pályázati műveletet tekintve- átlagosan 8 nap megtakarítás érhető el.
További, a kifizetések gyorsítását segítő változások:
- Gyorsul a támogatási konstrukciók tervezése, elindítása. A projektfelhívás elkészítése és meghirdetése maximum 30 napos határidővel történhet ezentúl.
- A jogszabály- módosításnak köszönhetően az egyes konstrukciókat érintő- korábban kormánydöntést igénylő- kisebb változások, (pl. a prioritásokon belül bizonyos átcsoportosítások) miniszteri hatáskörben a korábbiaknál jóval gyorsabban lesznek megvalósíthatók.
- A forrásvesztés megakadályozása érdekében tovább erősödik a projektmonitoring. Azon projektek estében, amelyeknél a megvalósítás elmaradásának veszélye fennáll, az NFÜ kockázatelemzés alapján egyedi, nyomon követhető cselekvési terv kidolgozását kérheti. Az NFÜ a támogatási szerződéstől való részleges elállás, illetve a támogatói okirat visszavonása előtt- a támogatási szerződés módosításának kezdeményezésével egyidejűleg- intézkedéseket kérhet, illetve foganatosíthat. (pl. csökkentheti a projektmenedzsment- költségeket, azok kifizetését feltételekhez kötheti, projektfelügyelőt rendelhet ki). Az NFÜ feladatává tett projektdoktori rendszer működtetésével a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, ám adminisztratív, kifizetési és menedzsment problémákkal küzdő beruházások végrehajtására ellenőrzött módon, szaktanácsadói támogatással kerül sor. A projektfelügyelő feladata, hogy sikeres projektmegvalósítás feltételeit biztosítsa ott, ahol a határidős késedelemnek a veszélye fennáll, megszüntetve az elakadásokat, felgyorsítva a kifizetéseket.
Az új szabályok lehetővé teszik, hogy tartalék támogatási konstrukciók induljanak. A tartalékként nevesített kiírásokat, kiemelt projekteket aktiválni akciótervi törlésükkel és támogatási konstrukcióként való egyidejű megjelenítésükkel lehet.