Megjelent a komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázat


Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című (GOP-2012-2.1.1/B kódszámú) pályázati kiírás.

A konstrukció célja kis-és középvállalkozások különféle belső fejlesztéseinek (pl. eszközvásárlás, ingatlan-beruházás, marketing) támogatása egy pályázati projekt keretében annak érdekében, hogy ezen beruházások révén fejlődhessenek a vállalkozások, új munkavállalókat foglalkoztathassanak, és új piacokat szerezhessenek. A vállalkozások minél több területet érintő fejlesztése céljából eszközbeszerzésre, illetve információs technológia-fejlesztésre lehet pályázni.

Az 1333/2012 (IX.7) Korm. Határozat alapján a GOP-2.1.1. konstrukcióra rendelkezésre álló keret 105 milliárd forint. Amennyiben a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül, vagy annak kimerülése előre jelezhető, az NFÜ a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a pályázatot lezárhatja.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint, maximum 150 millió forint, illetve az akkreditációval rendelkező, akkreditált innovációs klaszter címet elnyert klaszterek tagvállalatai esetében maximum 250 millió forint.

A pályázatok benyújtása 2012. december 15-től 2013. február 28-ig lehetséges.

Vissza a Hírekhez