Munkahelyteremtő pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások számára


A Nemzetgazdasági Minisztérium 10 milliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő beruházások támogatására írt ki pályázatot a mikro-, kis- és középvállalatok számára.

A támogatás a tavalyihoz képest a duplájára emelkedik, így a 10 milliárd forintos keretből 5.300-5.550 új munkahely létesülhet és 10 ezer meglévő állás őrizhető meg. Ezzel  600-800 vállalkozást fog a kormány támogatni a Foglalkoztatási Alapból. A mikro-, kis- és középvállalkozások február 8-tól március 30-ig nyújthatják be a pályázatukat, és május 30-ig születik meg a támogatói döntés.

Azok a mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak, amelyek a benyújtás időpontjában még nem kezdték el a beruházást, de 2012. november 30-ig befejezik, és beruházásaik keretében legalább 2 fő teljes munkaidős foglalkoztatását vállalják a beruházás befejezését követő 90 napon belül. A vissza nem térítendő támogatással új gépek, műszaki eszközök, technológiák beszerzését, új létesítmények építését segítik.
Egyszerűsítették a pályázati űrlapot, és csak az a vállalkozás részesülhet támogatásban, amely teljes létszámára vonatkozóan teljesíti a jogszabályokban meghatározott elvárt 2012 évi béremelést.

A beruházási támogatás mértéke új munkahely esetében nem álláskereső személy foglalkoztatásánál 1,4 millió forint, amelyhez kiegészítő támogatás igényelhető. 500 ezer forint jár nyilvántartott álláskereső felvételénél, további 300 ezer forint roma álláskereső esetén, hátrányos helyzetű kistérségben 200 ezer forint, a leghátrányosabb helyzetű településeken pedig 300 ezer forint többlet támogatás igényelhető. A pályázatot legfeljebb 120 millió forintra, hátrányos helyzetű kistérség esetében 240 millió forint támogatásra lehet beadni. A támogatás intenzitása 10-50 százalék között lehet.
Ebből az összegből egy minimálbéres az idei legkisebb bérrel számolva legalább másfél évig foglalkoztatható. A pályázónak 2 év foglalkoztatást, és a beruházással létrehozott kapacitás 3 éves fenntartását kell vállalnia.

Vissza a Hírekhez