Létrejöhet az agrárbank?
A közeljövőben létrejöhet az agrárbank Magyarországon a kormány szerdai ülésén hozott döntés eredményeként.
A kormány döntése szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) április 30-ig a kormány elé terjeszti a koncepciót, amely alapján létrejöhet az úgynevezett zöld bank, amelynek feladata a mezőgazdasági, erdészeti, természet- és környezetvédelmi célú beruházások forráshoz juttatása, az ágazat cégeinek finanszírozása.
Nincs viszont még döntés a bank konkrét alapítói köréről és a pénzintézet alaptőkéjéről. Ezekről a koncepció kidolgozását követően határoznak. Ugyanakkor az agrárbank forráskerete több tíz milliárd forint lesz majd.
A létrehozandó agrárbank nagy figyelmet fog fordítani a családi gazdaságok és a fiatal gazdák segítésére. Erre vonatkozóan a tárcának már kész elképzelései vannak. A korábbi társadalmi viták során ugyanis körvonalazódtak azok az elképzelések - támogatások, kedvezményes hitelkonstrukciós formák -, amelyekre szükség van.
Az agrárbank sokkal közvetlenebb kapcsolatban lesz az ágazattal, mint a sokszínű pénzügyi portfólióval rendelkező, más területeken is működő bankok.