Hasznos teher a vállalkozásoknak?
Tavaly november 21-én fogadta el az Országgyűlés egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatokat, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását. Három lényeges változást tartalmaz.
A 2012. január 1-től életbelépő új rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek (egyéni és társas vállalkozások)
- kötelesek kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni.
- A kamarai közfeladatok ellátásához évente 5.000 Ft kamarai hozzájárulást fizetni (a hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból), viszont taggá ezzel nem válnak.
- A Kamara pedig köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani.
A törvénymódosítás nem érinti a fő tevékenységként mezőgazdasági, erdőgazdasági, halászati és vadászati tevékenységet folytató vállalkozásokra. Ebbe a körbe tartoznak azok a vállalkozások is, amelyek az említett tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó feldolgozó, kereskedelmi, illetve szolgáltató tevékenységet folytatnak, továbbá a mezőgazdasági gazdálkodó szervezetek által létrehozott, a termékek piacra jutását segítő szervezetek is. További kivétel a magán-állatorvosi, az ügyvédi, az egyéni szabadalmi ügyvivői, a közjegyzői és az önálló bírósági végrehajtói tevékenységet folytatók szintén nem kötelesek nyilvántartásba vételüket kezdeményezni.
Lényeges továbbá, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes marad, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá.
A törvény hatálybalépését követően létrejövő egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül, a már működő vállalkozások pedig a hatálybalépést követő 60 napon belül, legkésőbb 2012. március 1-ig kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni.
Az elektronikus regisztrációt segítő szoftver elkészültéig (várhatóan 2012. január vége) a vállalkozások a kamarai honlapokról kinyomtatható adatlap kitöltésével - cégszerűen kitöltve -, a székhely szerinti területileg illetékes gazdasági kamarához nyújthatják be regisztrációs kérelmüket. A kitöltést útmutató segíti.
A benyújtott nyilvántartásba vételi kérelmek csak az 5.000 Ft-os kamarai hozzájárulásnak a területi kereskedelmi és iparkamara erre a célra elkülönített bankszámláján történő jóváírást követően teljesíthetők. A banki átutalás mellett lehetőség van az ügyfélszolgálatokon történő készpénz-befizetésre is. A hozzájárulásról számla nem készül, az a banki bizonylat, illetve befizetési pénztárbizonylat alapján elszámolható.
A vállalkozások kamarai nyilvántartása legkésőbb 2012. június 1-től nyilvános, az az interneten, az MKIK (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) és a területi kereskedelmi és iparkamarák honlapjáról szabadon elérhető.